Szórakoztató produkciók

További szolgáltatások

Táncprodukciók, táncoktatás

Örülök, hogy hozzám hasonlóan Benneteket is érdekel a tánc különleges világa. Én először 10 évesen találkoztam a társastánc egyedülálló kavalkádjával és egyből magával ragadott ez a forgatag. Kezdetben csak lambadázni szerettem volna megtanulni, és anyukámat fülön csípve kerestük fel az első tánciskolámat. Később a többi tánc is elvarázsolt, így ettől fogva 12 évig versenytáncoltam megállás nélkül :). Ezzel egy időben már tartottam társastánc tanfolyamokat gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt. Mondhatom, hogy életformámmá alakult ez a művészeti ág. Innen szereztem barátokat, úgyhogy szinte az egész életemet ez tölti be mind a mai napig.

8 évvel ezelőtt fordulatot vett a táncos munkásságom. Egyik nap bevillant egy gondolat, hogy milyen jó lenne, ha a jegyes párok az esküvőjükön meglepnék a násznépet egy klassz koreográfiával és elkápráztatnák őket! El is kezdtem ezzel a témával foglakozni, mert akkor ez még nem volt divat Magyarországon. Örömmel vettem észre, hogy a jegyespárok nyitottak voltak erre. És ettől kezdve új irányvonalat kapott a táncos hivatásom.

Kidolgozott és állandóan továbbfejleszett tantervvel és koncepcióval állok minden kedves pár rendelkezésére, mert nagyszerű érzés, hogy én is részese lehetek, az élet egyik legszebb napjának.

Táncajánlatok esküvőre

Standard táncok

A Standard táncok közé az Angolkeringő, a Bécsi keringő, Quickstep, Slowfox, és a Tangó tartozik. Az elegáns bálok elengedhetetlen tartozékai ők. Jellemzően haladó mozgásuk miatt az egész tánctér egy irányba, körben halad. A párok egymáshoz simulva, egy testként táncolnak, közösen adják meg a zene és a mozgás harmóniáját.

Angolkeringő-Gyertyafénykeringő

A legelegánsabb, leglassúbb Standard tánc, mely közben a táncosok folyamatos, egyenletes tempóban hullámzanak a parketten át. Az 1920-as években fejlődött ki a Boston nevű táncból. Kialakulása során figurái átlós szerkezetűek lettek. Lágy, szelíd zenéje 3/4-es ütemű.

Bécsi keringő

A Bécsi keringő, avagy walzer, a német "walzen" szóról kapta nevét, ami annyit jelent: forogni, keringeni. Gyökerei egészen a 16. századig nyúlnak vissza. Igaz, hogy egy ideig Poroszországban betiltották, de népszerűségének nem tudták útját állni, a tiltással sem. Felvirágzását a Strauss dinasztia zenéjének idején élte, mai formáját pedig 1951-ben nyerte el, ezzel együtt helyét is a Standard táncok között. Zenéje szárnyaló, lendületes, gyors, 3/4-es ütemű.

Quickstep

A ragtime zenéjére táncolt Foxtrott 1914-ben alakult ki, és ennek gyorsabb változata lett a Quickstep néven megszületett tánc. Jellemzője a játékosság, pajkosság, humor, a táncosok vidáman szelik át a parkettet a Quickstep lépéseivel. Zenéjében dominál a trombita, harsona, szaxofon, 4/4-es ütemei gyorsak, virtuózak.

Slowfox

A ragtime zenéjére táncolt Foxtrott 1914-ben alakult ki, és ennek lassúbb változata lett a Slowfox. Elegáns, andalgó jellegű – az egyik legnehezebb standard tánc. Zenéje 4/4-es ütemű, lassan áradó, tartózkodó, szabályos.

Tangó

Nevét a "tambor" szóról kapta, mely a dél-amerikai feketék nyelvén dobot jelent. A 19. században szóló- és párostáncként feltűnt Uruguay-ban, Brazíliában, Kubában is, aztán Buenos Aires kikötőnegyedében terjedt el Tango Argentino néven, ahol a prostituáltak és futtatóik táncos ábrázolásaként táncolták a bordélyházak látogatói (gyakran férfi-férfival). A 20. században az alsó rétegek integrációjával társastánccá emelkedett, végül az angolok alakították finomabbá, puhábbá, és haladó jellegűvé. Zenéje szenvedélyes, szaggatott, 2/4-es ütemű. Jellemző hangszerei a hegedű, fuvola, gitár, zongora, és természetesen a tangóharmónika.

Latin táncok

Latin-amerikai eredetű tánc a Szamba, Rumba, és a Cha-cha-cha, de ide soroljuk a spanyol származású Paso doblét és az észak-amerikai Jive-ot is. A Szamba és a Paso doble haladó, míg a többi egyhelyben táncolt tánc. A párok távoli tánctartásban, szabadabban táncolnak bennük, így jobban érvényre jut a férfi és nő egyedisége, a kettőjük közti viszony ábrázolása, mint a standard táncokban.

Szamba

Hazája Afrika, ahol a harci, termékenységi táncok, szerelmi játékok, esküvői, aratási, vallási ünnepségek részeként táncolták. A 16. században Amerikába hurcolt rabszolgák vitték át magukkal kultúrájukat, amit Dél-Amerikában hamar befogadtak és összeolvasztottak a spanyol, portugál vallási- és tánckultúrával. Ebből született meg a Szamba is. Az afrikai "semba" szó egy tipikus csípőmozgást jelent, nevét erről kapta. Eredetileg több táncforma gyűjtőneve volt és körtáncként ismerték. A 19. századra lett páros tánc, Európába átkerülve csak az 1950-es évektől lett népszerű, egyszerűsített formában. Az ősi, afrikai kultikus zenéhez hasonlóan zenéjére a polimetria, poliritmika jellemző, tipikus hangszerei a dobok, harangok. Élénk, gyors, könnyed, 2/4-es ütemű.

Rumba

A Rumba szintén az afrikaiak mindennapi életének pantomimikus kifejezése volt. Már a 16. században megjelent ez a szó, ami ünnepet, táncot jelent. A 19. századi leírásokban már szenvedélyes, csábító jellegű, több kubai páros tánc gyűjtőneveként volt ismert. Az afro-kubai ritmusból fejlődött ki a Habanera, majd a modern Rumba, amely átvándorolva New Yorkba majd onnan Európába, új karaktert kapott. A francia és angol tánctanárok két különböző stílust alakítottak ki, így született meg a Square Rumba és a később versenytáncként elismert, kubai stílusú Rumba-Bolero. A táncosok egymás csábítását táncolják el benne, hol az elutasítást, hol az odaadást kifejezve. Ennek feszültsége adja a rumba érzékiségét. Zenéje lassú, lágy, visszafogott, 4/4-es ütemű, szinkópált.

Cha-cha-cha

Először zenei formaként volt ismert, aztán egy túl gyorsan játszott Mambóból alakították ki ezt a táncot, mesterségesen, 1953-ban. Azonnal a legkedveltebb divattánccá vált, népszerűsége azóta is töretlen. A Cha-cha-cha pajkos, játékos, vidám és felszabadult tánc, ahol a táncosok életörömüket fejezik ki. Zenéje gyors, temperamentumos, szaggatott, 4/4-es ütemű.

Paso doble

Nem latin-amerikai, hanem spanyol eredetű tánc, neve kettős lépést jelent. A bikaviadalok pantomimjaként volt ismert már az 1920-as években is. A tánc ma is bikaviadalt ábrázol, ahol a férfi a torreádor, a nő pedig a capa, azaz a piros kendő. Karakterének megfelelően büszke, temperamentumos tánc, Flamenco-szerű elemekkel gazdagítva. Zenéje méltóságteljes, energikus, fennhéjázó és kemény, 2/4-es ütemű. Két fő részből szokott állni, rögzített csúcspontokkal.

Jive

Szintén kiló a sorból, mert észak-amerikai eredetű tánc. Elődje az afro-amerikai Lindy hop, Swing, Boogie, Jitterbug illetve a Rock-and-roll. Az amerikai katonák hozták át Európába, ahol szintén hamar elterjedt. Mai formáját az angol tánctanárok alkották meg, akik "szalonképessé" tették a Jive-ot. A tánc önfeledt, kicsattanóan vidám, pergős. Zenéje is gyors, lendületes, szinkópáltan hangsúlyozott, 4/4-es ütemű.

Egyéb divattáncok

Rock&Roll

Lendületes, pörgös könnyed tánc, ami nem véletlen vált az egyik legkedveltebb divattánccá.

Mambo

A Dirty Dancing című fllmből jól ismert tánc, a latin ritmusokat követi. Szenvedélyes, dinamikus és vérpezsdítő zenei kíséretben táncoljuk.

Salsa

Eredeti értelmét tekintve a salsa szószt jelent, vagyis több tánc egyvelege, amely nagy elődökre tekint vissza az elmúlt évszázadok során. A latin és afro ritmusok szándékos és véletlenszerű összekeveredése egy jobban eladható, populárisabb zenét és táncot eredményezett. A salsa elsődleges forrása Kuba, de a nagyvilágban való elterjedése a New Yorkban élő Puerto Ricó-iaknak köszönhető.

Bachata

A bachata egy karib eredetű a salsa-nál lágyabb hangzású vidám hangulatú latin zenei stílus. Az eredetileg a Dominikai Köztársaságból származó gitárzene a merengue-vel karöltve mára a salsa klubok közkedvelt kiegészítő táncává fejlődött. Népszerűségét az egyszerű, könnyen megjegyezhető lépéseinek köszönhet.

Milyen táncokat érdemes megtanulni?

Minden esküvőnek, meg van a maga egyedei jellege. A lagzi stílusát nagyban befolyásolja a zenei választás.

A hagyományos lakodalmakon a fő szerepet a mulatós táncok kapják. Ahhoz, hogy egy estét ennek fényében tudjunk végigtáncolni, érdemes a néptánc néhány alaplépését elsajátítani. A csárdás, nagyon jól használható az este folyamán.

A finom stílust kedvelő párok, inkább jazzes hangvételű zenei programmal kedveskednek vendégeiknek. Ehhez a világhoz, leginkább a foxtrot, quick step, négyszög rumba illeszkedik.

A modern vonalat követő irányzatnál vegyes palettával találkozunk, ahol a zenekar mindenkinek kedvez. A lagzis "ereszd el a hajamat" nóta, a nyolcvanas-kilencvenes évek legnagyobb slágerei és a ma ismert zenekarok pop dalai is fel-fel csendülnek. Ilyenkor érdemes a legtöbb táncot elsajátítani. A rock&roll kb.60 %-át teszi ki a repertoárnak, majd ezt követi a cha-cha-cha, a mambo/salsa és a mulatós táncok. A lassabb hangvételű számokhoz nem árt megtanulni egy szenvedélyes rumbát.

Ceremónia, lagzi, tánc!

A ceremónia és az egész lagzi ideje alatt száz és száz szempár csak minket figyel! Nincs ez másképp a táncparketten sem.

Sokan biztosan felteszitek magatoknak azt a kérdést, hogy vajon fogok-e és egyáltalán szeretnék-e táncolni az esküvőmön? A válasz egyértelmű! Igen. Ha Ti jól érzitek magatokat, akkor a násznép is!

Cikksorozatomban a táncot körülölelő kérdésekkel foglalkozom majd.


Jeligém: "A mosoly az arc tánca... a tánc a lábak mosolya". :-)

Nyitótánc választás lépésről-lépésre

Felcsendül a zene, és 2-3 percig a vendégek figyelő tekintete rátok szegeződik. Néhány lépésben összefoglaltam a nyitótánc választás menetét.

1. lépés: A stílus kiválasztása

Lassabb, romantikusabb, vagy pörgősebb, táncra csalogató, inkább klasszikusan elegáns, netán viccesebb műfaj az, ami hozzátok a legközelebb áll.

2. lépés: Zene választás

A tánc sikeréhez 50 %-ban járul hozzá a megfelelő dal kiválasztása. Fontos, hogy ez a dal mindkettőtöknek tetszen és esetleg valami közös történet fűződjön hozzá. Így mindjárt személyes jelleget kap a tánc is.

3. lépés: A megfelelő táncot kiválasztása

Lassabb hangvételű muzsika esetén akár egy szép rumbát, vagy angol keringőt, klasszikus nyitótánc esetén egy bécsi keringőt, pörgősebb ritmusoknál akár rock&roll-t, vagy show tánc elemekkel dúsított egyveleget, netán több stílusból összevágott táncmixet is táncolhatunk.

A néhány perces nyitótánc után, kérjük fel a hozzátartozókat, ezzel jelezvén, hogy most már igazán elkezdődött a buli! Jó szórakozást a gyertyafény keringőig.... :-)!

Gyertyafény keringő

Elérkeztünk a lagzi azon pontjához, mikor gyertyafénybe borul a táncparkett és a pár köszönetet mond a szülőknek, tánc formájában. A gyertyafény keringő tánca, az angol keringő, amely lassú, lírai, megható része az estének.

A hagyományos gyertyás táncnál, egy nagy körben állnak a vendégek, mindenki kezében egy-egy gyertya, és a pár a kör közepén táncolja végig a zenét.

Egyes esküvőknél az ifjú ara, az apukájával kezdi a keringőt, majd a férj, a zene közepénél lekéri kedvesét, és köszönetet mond az édesapának.

Olyan verziót is láthatunk, ahol a pár körbe táncol a parketten, és elfújja a vendégek kezében lévő gyertyákat mindaddig, amíg az összes el nem alszik.

A hagyományos gyertyafény keringőkön túl azonban meglephetjük a násznépet egy különleges koreográfiával is, ahol a pár gyertyával kezdi a táncot, majd kiadja azokat a két édesanyának, és tovább folytatják az angol keringőt különböző lehajlásokkal és emelésekkel díszítve.

Bármelyik fajtáját is választjuk, ne felejtsük el, hogy az estének ez az egyik fénypontja.

Esküvői felkészítő gyorstalpaló tanfolyam
2012. febr.27-től!

6*2 órás csoportos tanfolyamon, megtanuljuk az összes olyan táncot, amely előfordulhat az esküvőn
Keringők, Rocky, Mulatós, Cha-cha-cha, Rumba A tanfolyam célja, hogy bármilyen zenére felhőtlenül tudjatok táncolni!
A kurzuson sok parktikus elemet elsajítunk és maximálisan be is gyakoroljuk, hogy a tánc, tényleg öröm legyen :-)
Időpont: hétfőnként, 18:00-20:00
Helyszín: VII. kerület, Wesselényi u. 73., Ipartestületek Székháza, 1. emelet
Ára: 14 750 Ft/fő
Tel: (20) 589 50 60

Esküvői felkészítő gyorstalpaló tanfolyam
2012. ápr.19-től!

6*2 órás csoportos tanfolyamon, megtanuljuk az összes olyan táncot, amely előfordulhat az esküvőn
Keringők, Rocky, Mulatós, Cha-cha-cha, Rumba A tanfolyam célja, hogy bármilyen zenére felhőtlenül tudjatok táncolni!
A kurzuson sok parktikus elemet elsajítunk és maximálisan be is gyakoroljuk, hogy a tánc, tényleg öröm legyen :-)
Időpont: hétfőnként, 18:00-20:00
Helyszín: VII. kerület, Wesselényi u. 73., Ipartestületek Székháza, 1. emelet
Ára: 14 750 Ft/fő
Tel: (20) 589 50 60

Esküvői tánctanfolyam

Esküvői felkészítő gyorstalpaló tanfolyam 2012. febr.27-től!
Érd.: (20) 589 50 60